ÍRÁS

Ioana Dr?gan

 

A TYÚK

 

Míg a tyúk, zsírosan és vörhenyesen, a m?anyag lavórban arra vár, hogy megkopasszák, leforrázzák és a t?zön megperzseljék, Marcela naccsága a sámlin gubbasztva, kisírt szemekkel és felfordult gyomorral, újból átgondolja egész kálváriás életét, amely most már úgy megy tovább, hogy nem bújhat vissza Nelu mellé. A disznó! Hogy valakinek vénségére, amikor már van három feln?tt, házas, családos gyereke, még mindig a n?kön járjon az esze, a kurvákon, a ribancokon, akiket a külvárosi kocsmákban szed fel, ahol nyugdíját elissza!...  És ez még semmi.  Marcela naccsága ehhez már hozzászokott, ismerte mindegyiküket, ezt csinálta Nelu egész életében. Neki nem is volt élete ebben a házban. Soha, de soha-nem-bíz-ha-tott-meg-benne.  Hogy igazi család lehessenek. A fene vigye el! De hát mért csinált mindig botrányt? Miért esett neki ököllel a fejének és a gyomrának? Mért fenyegette meg, hogy megöli, az anyja keservit a nyomorultjának, a részeg disznójának, aki megcsalta, becsapta és megalázta ?t? Hiszen a gondját viselte, gyerekeket csinált neki, felnevelte ?ket, gazdálkodott neki, vitte a háztartását, és mindig becsukta a szemét. Bárcsak csúffá tette volna, ahogy azt kiérdemelte, bárcsak végighurcolta volna bíróságokon és tárgyalásokon, ahogy azt kiérdemelte, bárcsak fizettetett volna gyerektartást, hogy belegebedjen, ahogy azt kiérdemelte, hogy legalább így jusson pénz a gyerekeknek, és ne költse el piára meg kurvákra!            Ilyen az, ha nincs szerencséd az életben, és ha minden tönkremegy, ha ostoba voltál, és ha továbbra is gyáva idióta maradsz!

            Nelunak ez kedvére való, tetszése szerint él, semmi felel?ssége, összes pénzét vodkára és pálinkára és ördög tudja, még mire költi, a n?kre… minden utcasarkon akad egy, hogy aztán otthon, miután jól megtömtük a bend?nket annak az ostoba tyúknak a f?ztjével, gyerünk, tapossuk meg Marcelát, üssük vagy húszezerszer fejbe és hasba, úgyis panaszkodik, hogy szúr az epéje!

            Hajaj, sóhajt Marcela naccsága, és lezárja a tüzet a gázt?zhelyen. A víz forr, zubog… mint az ? bánatos szíve, már éppen jó arra, hogy megmossa és leforrázza a tyúkot.

           Rágós, az több mint biztos, hiszen elég vén már. Ma alig tudta rávenni magát arra, hogy kiszedje a többi közül, és bement a konyhába, amikor hajnalban Nelu levágta, anyját káromolva, amiért ilyen korán felverte, amikor neki annyira fáj a feje a buli után.

            Hallotta a hosszas és éles nyöszörgést, amint Nelu kicsavarta a szárnyát, és beleborzongott a kövön élezett kés hangjába. Rövid verg?dés az udvar földjén, majd a lavórba dobott élettelen test puffanása. Nagy sokára Nelu belépett a konyhába, odadobta a lavórt az asztalra, a hosszú, véres kést pedig a földre. Maga sem tudta már, miért sikított, a váratlan rémülett?l vagy a pofon forróságától az arcán.

-          Mi van, te, megijedtél, hogy megöllek? – sziszegte Nelu vigyorogva.

Bestia! Részeges! Nyomorult! Disznó! Vadállat!

Amint a lavórba önti a zubogó vizet, újból maga el?tt látja Nelu reggeli vigyorát. És önt még egy kanna vizet. Megütsz még, disznó? És zihálva, szálanként tépi ki egész haját a fejér?l. Fáj? Örvendek! Húzzuk ki ezt is… így né… Emlékszel még, milyen lilára vertél az öklöddel meg a lábaddal? Hadd öntsek még egy fazék forró vizet a zsírtól és piától puffadt képedbe. És beleszúrja a villát a f?tt húsba. Dühösen megragadja a hentesbárdot és a torkábadöfi. Disznó! Majd megragadja a kést és belehasít, markolatig belevágja, és csak azon csodálkozik, milyen könnyen belehatol. Látod, Nelu, milyen egyszer? átkerülni a másvilágra?!? Hadd lássam, megütsz-e még engem, megfenyegetsz-e még engem, te vadállat? Kicseréli a pirosló vizet és a bárddal nekilát trancsírozni. Az anyád mindenit, te disznó, nehogy legyen amivel megüss még egyszer!

Hány óra lehet? Éhes, és a t?zhely fel?l érkez? szag megbolondítja. Megivott ki tudja hány vodkát a kocsmában és még nem evett semmit. Mit csinál ez az ostoba Marcela, hogy még nem szökik asztalt teríteni?

Amikor szédülten belép a konyhába, nem veszi észre, hogyan gubbaszt a h?t? melletti lucskos kanapén.

-          Alszol, Marcela? Mi az ördög! Még hogy belegebed a munkába!

Fenét! Egész nap újságot olvas és belealszik! Na, nézd csak! „B?nügyi krónika”… az asszony megcsapta a bárddalés tizenötször beledöfte a kést a nyakába, aztán nyugodtan kezet mosott…

Bravó, te, Marcela!